Régi csibészek?

Menni vagy nem menni? Hosszan tanakodtam, hogy menjek-e a Szabadság koncertjére… Lehet, hogy az én ízlésemmel van baj, de nekem kicsit bizarr volt a megemlékezésnek ez a módja – pedig magam sem hajlok a jajveszékelve emlékezés felé. De a tisztelet, az ünnepélyesség, és annak tudatosítása, hogy egyáltalán kiről-miről szól az ünnep – ezeket elengedhetetlen kelléknek tartom.

Nekem úgy rémlett, hogy ezen a napon Nagy Imre és társainak újratemetésére emlékezünk, és elismerem: már ebben is van valami bizarr – hiszen egy újratemetés ünneplése… De egyrészt ilyen a mi történelmünk, másrészt ez az esemény volt a hírnöke annak, hogy Magyarországon valami készül! Rendszerváltás, vagy mi… bár utólag már magam sem tudom!

Persze, történt ezzel egy időben más, utólag szintén történelmi jelentőségű pillanat is: ekkor hangzott el az Első Nagyszabású Orbán Viktor Beszéd, amivel egy csapásra beírta magát az ifjú politikus a köztudatba! Nos, ennek negyedszázados megemlékezésére valóban méltó lehetne egy ilyen buli, de ezt – többek között pont azért, mert hiába történt mindenféle dolog az általa képviselt pártban, annak még soha nem lett személyi felelőssége, az általuk képviselt irány pedig többször változott, mint ahány irány egyáltalán létezik – annyira nem kívánom ünnepelni! Van, aki ezt megtegye… (Ha meg nincs, majd hívnak Lengyelországból!)

Menni vagy nem menni… mert egy ilyen állami megemlékezésről sok dolog szokott eszembe jutni, de mostanában a szabadság véletlenül sem, és lassan már azzal is beérem, hogy én még szólhatok. Nem érzem az ünneplésnek ezt a módját helyénvalónak és próbáltam rájönni, hogy vajon mi késztette a szervezőket erre az Omega-Scorpions választásra Nagy Imre és a szabadság kapcsán. Szó se róla, mindegyik „régi csibész”, nemhogy a zenészek, de még a zenekarok is idősebbek, mint jómagam, pedig már nekem is van unokám! Nagy Imre és társai pedig… a csintalan kis csibészeket kivégezték! Vagy nem? Na jó, ez kb. ugyanaz a stílus lenne, amelyet vitatok, így inkább maradjunk annyiban, hogy nem ez lesz a közös pont! Talán hogy mindkét zenekar elbúcsúzott már, és most újratemetik a szabadságukat…?

Menni vagy nem menni – el kellene már dönteni! Nem akarok, mert minden porcikám tiltakozik ellene, de az az igazság, hogy a Scorpions a kedvenceim egyike… és a koncertnek (akkor még azt gondoltam) nem épp hátránya, hogy ingyenes! Csak ki kell sétálni, nincs is messze…

Döntöttem: megyek, de késve – a politikai részt kihagyom!

Aztán Kóbor János nyilatkozott délután, hogy addig nem kezdődik a koncert, amíg ő nem nézte meg a meccset… Hát jó! Ő nem miattam jön zenélni, hanem vaskos gázsiért – így azonban én is megnéztem a meccset, és kihagyom az Omegát!

Nem sokat vesztettem, mert a jelenlévők élménybeszámolója szerint másfél órás politikai előadásban részesültek, amely során – ki csillogó szemmel, ki káromkodva mesélte, hogy – háromszor is elhangzott Orbán Viktor jubiláló beszéde. Volt, aki tapsolt, volt, aki fütyült… Majd amikor a műsorvezető leányka megkérdezte a közönséget, hogy kit akarnak hallani, néhányan bekiabálták: Orbán Viktort! Nos, ők is be kellett érjék az Omegával. Nem tudom, melyikük szájából rosszabb a hamis hang – én ma megúsztam mindkettőt!

Az Omega alatt állítólag a hangosítás is pocsék volt, de az is lehet, hogy csak hozott anyagból dolgozott a hangmérnök. Legalábbis: a Scorpions jól szólt! Jól – csak épp üresen! Kicsit olyan érzésem volt, mintha ők nem akarnák ezt a koncertet, de le kell nyomni és kész! Talán színpadra lépés előtti percben valaki elmagyarázta, hogy ők most itt hat koporsó helyén állnak, rájuk emlékezve? Nem tudom, de ez az érzés egészen a visszatapsolásig kitartott – és csak egy dob-parádé törte meg a számomra kicsit unalmas hangulatot. Így bőven volt alkalmam gondolkodni, nézni az arcokat, figyelni az emberek reakcióit. Próbáltam kitalálni, hogy vajon hányan tudják egyáltalán, miért is ez a nagy felhajtás… és az volt az érzésem – amit aztán később az Index.hu egyik videója is alátámasztott – hogy a többségnek gőze sincs az okról: ingyen van és szeressük!

Ingyen, és tényleg: mindez alig került csekély 300 millióba! Na jó, jegyet tényleg nem kellett vegyünk… És a kivetítő nagyon pöpec volt! A színpad meg hatalmas! Megadtuk a módját! A minek is? Aztán rájöttem: ez a beszéd-jubileum remek alkalom volt arra, hogy Orbán kedvéért ezúttal ne csak az ő hívei tömörüljenek, hanem legyen egy igazi, hatalmas tömeg, amelyet ő hoz össze! Ezt tényleg megcsinálta! Bár nem voltak annyian, mint tervezték, de azért a tömeg tényleg nagy volt, és a jelenlévők valóban politikai (és társadalmi) hovatartozástól függetlenül érkeztek. Végre! Ez is valami… Most jól megmutatta nekünk, hogy ő erre is képes!

A rájátszásban egyébként megtört a jég, és nem csak ekkor kerültek elő a közismert kedvenc dalok, de végre tényleg jó kis koncerthangulat lett, színpadon és a tömegben egyaránt. Azért a kegyelemdöfés még hátra volt: az utolsó hang még épphogy befejezte rezgését, amikor a kivetítőn megjelent a felirat, mely szerint „A legközelebbi vészkijáraton haladéktalanul hagyjátok el a helyszínt!”. Hogy rock koncerten (akarom mondani: a szabadság ünnepén) tegeznek – ám legyen! Hogy nincs vészkijárat – kit érdekel, csak kijutunk valahol… Hogy alatta az angol és a német verzióba már elfértek a please/bite szavak – ne legyünk má’ olyan igényesek! De nekem még így is azt üzente ez a kiírás, hogy itt rám már nincs szükség! Afféle „terv pipa – most már húzzál haza!”.

Hát engedelmesen – és meglehetősen rossz szájízzel – távoztam. (Mellékesen: a BKK által gyakorítottnak ígért járatok mellett 10 perccel 11 után érkeztünk a 75-ös troli megállójába, ami egyszerűen nem jött. Még háromnegyed után sem, bár a menetrend szerint fél 12-kor kellett volna érkezzen az utolsó! Végül taxival kellett eljöjjünk, mert mire kiderült, hogy valószínűleg hiába várunk – már más járat sem volt!)

A cirkusz már megvolt – lassan ideje lenne a kenyérnek!