Rúgni azt nagyon tudunk!

Jó, nem feltétlenül mindenkinek lehet labdába, de nem is azért lettünk a stadionok országa, mert focistáink az egekbe emelték hírnevünket. A berúgás az már sokkal jobban megy – na, nem a focikapuba, és már nem is a sarki kocsmában: jobb szeretünk zugivóként titokban küzdeni a legtöbb alkoholista országának címéért.

Felrúgásban is jók vagyunk, persze: nem a nagyobbat, vagy a ránk támadó bűnözőt rúgjuk fel, hanem mondjuk az asszonyt. Vagy a büdös kölkét, ha nem hallgat el! De ez nem hiba: tudniuk kell, hol a helyük! A konyhában, a komód mellett, a komondoron túl…

Igen, ebben is, jók vagyunk, de ami nagyon megy, az a kirúgás!

Főszerkesztőt vagy újságírót ugyan már egyre nehezebb, mert zömiben már repültek. Akik még poszton vannak, azok felmentést kaptak tornából, így nem rúgkapálhatnak velük. Védettek. Egyelőre. Az intézmények vezetőivel hasonló a helyzet…

De azért szerencsére akad még, akit ki lehet rúgni! Ma is sorra érkeztek a hírek…

A meteorológusok vezetőit például kirúgták, mert nem esett az eső. Szegény operatív bizottság meg bedőlt nekik, és gyorsan átrakták a tűzijátékot olyan napra, amikor már a kormány újra teljes létszámban élvezheti munkája gyümölcsét, meg a gazdák is nyugodtan nézhetik. Otthon, a TV-ből, pont úgy, mint az eseményre 20-án idelátogatott turisták.
De maradjunk a kirúgásoknál: repült a külügy egyik dolgozója is, mert szegény minisztere csak telefonon adhatott interjút és még várakoznia is kellett. Neki, aki most is szerzett egy egész napra való gázt! Felháborító!

Ma produktív nap volt: egy másik diplomatát is kirúgtak, mert véletlenül kiszivárgott, hogy ide a szomszéd országba egy munkaebédre – ahol például végre sikerült tisztázni, hogy a mi fajtánk milyen kultúrfajhoz is tartozik – kicsit nagyobb gardedám kísérte szeretett vezetőnket, mint az egy ledübörgött gazdaságú országhoz illenék. Szerencsére legalább a lakosztály méltó volt… jó, talán nem a gazdaság állapotához, hanem a nagysághoz. Vagy a nagyság hiányának kompenzálásához. Mindegy, ne feszegessük: járt és kész!

Szóval sok a kirúgás, de nincs ezzel baj, mert nagyon kellenének az így felszabadított olcsó munkaerők, akik lehetőleg diplomataként már megkeresték az ezerötszázas kenyérre valót, és így szabadon elmehetnek tanárnak, óvónőnek… Igaz, nem szakirányú a végzettségük, de mégiscsak magasabban képzettek, mint a közmunkások zöme, akikkel most próbálják feltölteni a létszám-szakadékot. De az egészségügyben is tárt karokkal várják őket, mert bőven van szabad státusz, ha értenek valamihez… Jó, fizetés – mármint: jó fizetés – az ott sincs, de valamit azért kapnak majd, hogy ne kelljen KATA-s számlát adjanak a munkájukról… Mert az bizony bűncselekmény lenne, csúnya adócsalás! Abcúg!

Szóval csak a mi érdekünkben történik ez is, mint minden…

És a könnyebb kirúgások érdekében – mi másért költene az ember deklaráltan háborús helyzetben 715 milliárd forintot ilyesmire (honnan olyan ismerős ez a szám?!? Ahh: majdnem pont ennyi hitelt vettünk fel arra a kis gázutánpótlásra) – végre saját nemzeti mobilcégünk is lesz. A számlákkal többé biztosan nem lesz gond, azt gyártja majd a partner, ahogy szokta. De így talán majd mobil-Pegazuson szárnyalnak a boldogsághozó kirúgások… Talán jut még a boltba is eladó! Vagy akár a házba egy jó gázszerelő…

Most már csak egy dolog nem hagy nyugodni: a főispán a vármegyéből a nemzeti mobillal fogja kirúgni az alispánját, vagy lesz neki embere, aki majd – mobilon – kidobolja? Na majd kiderül…

A lényeg, hogy itt minden nagyon szép, minden nagyon jó, min… (jaj, bocsánat, az más volt). Akkor: értünk rúgnak ki, nem ellened! És – hogy trendin futballosítsam Hofi egy klasszikusát – „rúgd ki, mert addig csak pattog…”