Szabadságvágy

Régi felvetés a majomketrec előtt, hogy ki van kint és ki van bent? Hasonló gondolatok jutottak ma eszembe, amikor azzal viccelődtem, hogy ha kinyírom a barátom, mert hülyeségre készül, akkor utána súlyos börtönévek várnak rám. Persze, csak vicc volt az egész, mert sosem bántanám és amúgy sem hiszek az erőszakban, de eljátszottam a gondolattal, hogy a börtönben végre mennyi időm lehetne írni és festeni?!? Ez a gondolat azonban egy kicsit kizökkentett a poénos élcelődésből: tényleg börtönbe kellene vonulni ahhoz, hogy a lelkem és a gondolataim szabadon szárnyalhassanak? A rabság biztosíthatja csak a szabadságot? Mi vet gátat annak, hogy itt, a látszatra szabad életben is megteremthessem önmagamnak, hogy gondolataimnak, érzéseimnek tollal vagy ecsettel varázsolhassak utat a lelkem legbelső zugából a nagyvilág felé?

Nos, igen: elsősorban a pénz. A szükséges rossz, ami képes minden emberi érték felrúgására, ha hagyjuk – márpedig hagyjuk! A legtöbb emberben nem azért nincs késztetés – vagy nevezzük akár ihletnek – az ilyen jellegű megnyilvánulásra, mert nincs hozzá képessége, hanem mert már ott gátat vet számára a pénz, ahol megszülethetnének ezek a gondolatok. “Nézd, milyen csodás Naplemente!” vagy “Látod, milyen szép, ahogy a reggel harmat gyöngyökkel hinti meg a rózsa szirmait…?” – mondogatjuk néhányan, és van, aki legalább ilyenkor megáll egy pillanatra. De a többség csak legyint: ebből nem lehet megélni!

És igazuk van, ebből tényleg nem! Még akkor sem, ha versekbe, festményekbe csomagolva tálalom a nagyérdeműnek. Kit érdekel? Ingyen se nagyon, nemhogy még fizessen is érte… Vagy – aki mégis áldozna rá – elvárná, hogy az ő szájíze, lelke szerint szülessenek meg a dolgok, hiszen ő fizet érte! Csakhogy ezzel máris rázárta a ketrecet az alkotó lélekre.

Marad az, hogy teszem amit és ahogy tudok és – mert a festék, a nyomda, de még a webes tárhely sincs ingyen – amikor tudok. Vagyis esetemben munka mellett, evés és alvás helyett… Ez az én szabadságom!

A pénz rácsain át kilesve a világra igyekszem nektek is megmutatni, amit látok. És ha tetszik, akkor két dolgot tegyél meg: mártózz meg benne egy pillanatra, és add tovább, hogy másnak is legyen esélye rá! Ezzel nem csak az én lelkemnek biztosítod a szabadságát – de magad is hozzájárulsz, hogy megmutassuk mindenkinek: igenis szép a világ! És az ember sem csak pusztítani képes…