A Vadászati világkiállítás a világot ugyan kicsit szűkre szabta (jóformán csak a szomszédos országok voltak jelen), de cserébe mindenféle gondolatoknak bőségesen jutott hely. A többség persze a hetvenmilliárdos költségvetéssel van elfoglalva, egy-egy csoport élteti vagy épp szidja a vadászokat, egy másik nagyobbacska a szervezőket – ezekkel nem is foglalkoznék, épp eleget olvashattok róla! Csakhogy volt egy olyan felvetés is, hogy a fanyalgók – azaz a vadászatot ellenzők – miért esznek egyáltalán húst? És logika helyett némi ellentmondsát véltek felfedezni a dologban. Nos, az ennek kapcsán megfogalmazódott gondolataimat azért megosztanám veletek is… És ahogy mondani szokás: minden áthallás csak a véletlen műve! Vagy nem… Ki tudhatja?!?
Tehát lássuk: miért nem érzem bűnnek, hogy az őzgida húsáról simán lemondok, ellenben a ropogósra sült csülöktől nem kívánok elbúcsúzni…
A vadon élő állat szabadon él. Lehetősége van küzdeni az ételéért, az életéért, az utódainak védelméért vagy épp a pozíciójáért. Az életének értelme és célja a túlélés és a fajfenntartás. Ha úgy tetszik, élete és sorsa Isten kezében van, de mégis lehetősége van és reménye! Nagy dolgok ezek, amelyeket általában akkor értékelünk jobban, ha már volt benne részünk, de valamiért – részben vagy teljesen – megfosztottak tőle!
A vágósertés és más nagyüzemi sorstársa születéséről és haláláról a vállalat vezetősége dönt. A tartásáról és a szaporodásáról is. Nem is született volna meg, ha nem akarják, de attól a pillanattól kezdve, hogy világra jött, mindent mások döntenek el vele kapcsolatban. Nincs lehetősége, sem reménye. Nem fog egy másik ragadozóval vívott csatában helytállni, vagy elpusztulni, nem lesz sikere vagy kudarca és a végelgyengülés sem vár rá. Létezésének, életének egyetlen értelme, hogy – a vállalat vagyoni gyarapodása mellett, ami tőle független – testével táplálja egy másik faj életét…
Jó esetben tányér a vége mindkét módon, de azért mégis: én érzek némi különbséget!
Szerencsére – szétnézve itt a vágóhídon – erről nem mindegyik jószágnak van tudomása, így a többség csendes apátiában várja, hogy testét egy magasabb intelligencia tehesse a részévé. Vagy csak egyszerűen: megegyék…