Bicskanyitogató mélység

Hetek, vagy inkább hónapok óta hallgatok! Erről a kormányról már aligha tudnék újat mondani, az ellenzék leginkább szóra sem érdemes, de legfőképp azért lettem csendes, mert azt gondolom: ennek most nincs ideje! Csakhogy ez az exkluzív interjú a köztévén, amit természetesen a Kormány Facebook oldala is online közvetített (nem mintha személyi kultusz lenne, ez simán országérdek lehetett), szóval ez többszörösen kiverte nálam a biztosítékot! Igen, azóta dühöngök! Olyan mélyről fakadóan, amilyen mélyre süllyedve érkeztek a szavak, amitől még azt is elfelejtettem, hogy ha a nyilatkozót nem is, de legalább a pozícióját tiszteljem!

Dühöngök a pedagógusokért

Dühöngök, mert úgy érzem: szemen lettek köpve! Azok is, akiket nem ismerek, meg azok is, akik éveken át a gyerekeimet okították, hogy közösen indítsuk útnak őket az életbe. Akinek ez erkölcsileg nem lenne elég ok a védelemre, az nézze gazdaságilag: ők lesznek majd, akik öreg napjainkra kitermelik a GDP-t! Nem mindegy, hogy kitől és mit tanulnak! Sok pedagógus van a környezetemben, azt látom, hogy szinte nincs magánéletük: amikor nem az oviba-suliba dolgoznak, akkor felkészülnek, dolgozatot javítanak, szülőket nevelnek, szerveznek, kivágnak, óratervet írnak (meg más, elmebeteg adminisztrációt), vagy épp két nap alatt kitalálják, mi az a digitális oktatás. Akkor is, amikor épp az ő életük is összeomlik, amikor az ő gyerekük is otthon marad, miközben esetleg az ő szüleik is 65 év felettiek… Erre jön egy pojáca, akik most főmókamester és azt mondja, hogy az első oltást megkapják, aztán húzzanak az iskolába.

(A Pfeizernek legalább kicsit jobb az aránya, mintha simán csak orosz ruletteznének. Már az első adagja 50%-os védettséget jelenthet. Kis szépséghibája, hogy idősebbek, rizikófaktorosak részére nem ajánlott. Ja igen, és bármit is kapnak: ettől még betegek lehetnek, csak nem annyira!)  

Dühöngök az orvoskért

Ha nem nyalogatta volna a Holdat már eddig is a vérnyomásom, akkor garantáltan egekbe szökött volna, amikor nem volt elég, hogy sokadjára végighallgattam, hogy itt aztán minden rendben, van elég műszer is, orvos is… Igen, még kalapot is emelt elötük, bár épp nem volt a fején, így azt is csak szóban – de kb annyit is ér a dolog, ettől nem lesz több oxigénpalack… De hogy a hónapok óta túlfeszített, emberfeletti küzdelemben dolgozó egészségügyiseknek beszóljon, hogy ő is csak négy órát alszik (és mégis romantikus – hahaha!), az a pofátlanságnak és bunkóságnak nálam olyan mértéke, amire egyszerűen nem találok szót! Nem szokásom rosszat kívánni senkinek, de egy pillanatra gondolja végig: ha szeretteinek élete a tét, akkor elvárná-e, hogy egy kipihent, munkára alkalmas orvos döntsön-e a sorsáról?!? Vagy elég, ha ilyen tempó mellett négy órákat alszik…?

Dühöngök az emberekért

Örülök, hogy szerinte minden szép és jó és ügyesen megoldotta. Jelenleg azonban van olyan intenzívosztály, ahol 95%-os a gépre tettek halálozási aránya. És akkor itt álljunk meg egy pillanatra!!!

Ez azt jelenti, hogy 100 emberből 95 meghal – és csupán 5 térhet vissza a családjához! Felfogta mindenki ezt a számot? Mert akkor tovább megyek: ha valakit (Amerikában, mert nálunk nincs) halálra ítélnek, akkor az vélhetően nem kutyalopásért került a siralomházba, majd az évekig tartó jogi procedúrákat (no meg: búcsú és utolsó vacsora elfogyasztását) követően lefektetik, elaltatják, és megkapja kiérdemelt büntetését, ami nem csak az élet elvonását takarja, hanem azt a pár percet, amikor le kell feküdnie egy ágyra azzal a tudattal, hogy többet onnan élve nem kel fel! Jelenleg Magyarországon ártatlan emberek élhetik át ugyanezt az érzést, csak épp búcsú és vacsora nélkül! Választhat, hogy helyben megfullad, vagy gépre teszik, és legalább nem szenved. És ha mázlista, akkor talán egyike lesz az ötnek… Ha jobb helyre kerül, akkor talán a húsznak(!!!). Ez normális egy civilizált országban? És igen, a Covid önmagában is elég sok ember életéért felelős. De messze nem annyiért, ahányat azért veszítünk el, mert egy ápoló nem két beteget lát el, hanem nyolcat!

Ma 300 fölött volt az áldozatok száma. És 1500 fölött vannak lélegeztető gépen. Segítek: ha öt percig olvasod ezt az írást, akkor ez idő alatt ketten már meghaltak…

Kész szerencse, hogy itt minden rendben van – mi lenne, ha nem?!? Mindenesetre – ha javasolhatom – igyekezzen mindenki vigyázni magára, az egészségére és egy kicsit egymásra is! És lehet, hogy az oltástól impotens leszel. Vagy „csippes”, meg a jó ég tudja mi, de azt mondják, az élve azért sokkal kellemesebb! És ebben segíthet, különösen azoknak, akik eleve rizikósok. De oltva, vagy anélkül: gondolkodj! Azt ugyan már nem támogatják – de még szabad!

Ha tetszett, add tovább:
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük