Reggel a kertben egy frissen kinyílt írisz-bokor várt rám… És persze: az orgona ága! A barackfa virágáról lemaradtam, de délután főztem egy jó csirkepaprikást, nokedlivel! Van olyan illata, hogy elnyomja a kertben az orgonáét, amellyel már a kakaós csiga is megküzdött, amit előtte sütöttem! És egy nagy adag padlizsánkrém is pihen már a hűtőben, hogy…
Azt mondják: jó vagyok! Legalábbis: mint arcfestő, mindenhol ezt hallom vissza… Az biztos, hogy sok céggel dolgozom együtt és általában szívesen dolgoznak velem. Mi több: a szülők – már amelyik még képes rá – elégedetten fizetnek a munkámért, mert szerintük is jó, amit csinálok. Pont ezért szívesen megyek mindenféle jótékonysági rendezvényre, mert így munkámmal (is)…
Valamit enni kéne! – nyitottam ki nem túl lelkesen a hűtőszekrény ajtaját, mert ma itthon dolgozom, de azt mondják, attól még nem árt, ha az ember eszik néha… Valójában biztos voltam benne, hogy szokás szerint az „inkább hagyjuk, nem kell semmi” gondolat kíséretében ugyanazzal a lendülettel vissza is zárom majd az ajtót… Ezúttal azonban nem…
1990 novemberében – hála a minimálbér bevezetésének – lettem állástalan ápolónőből vállalkozó. Én voltam a „friss hús” az osztályon, ahol beosztást alig tudtunk csinálni, annyira kevesen voltunk – de ez egy másik történet… „Majd én teremtek magamnak munkát!” – gondoltam, és ez azóta is minden tevékenységem, minden napom alapja! Immár 33 éve igyekszem eligazodni az…
Még négyéves sem voltam, amikor a Rákóczi út egyik újságpavilonja jelentette számomra az otthon melegét. Mai fejemmel, anyaként visszanézve ettől azért néha elkerekedik kissé a szemem, mégsem panaszként jegyeztem ezt le, hiszen nem csupán gyerekkorom legboldogabb időszakát jelentette nekem, de olyan lehetőségeket is teremtett, amelyekről a legtöbb (hmmm! kis pisis) ovistárs nem is álmodhatott magának….
Néha az élet fontos üzenetei a legváratlanabb módon érkeznek meg hozzánk… Én például az imént jóízűen belapátoltam egy nagy adag mákostésztát és – rohanásban vagyok egy rendezvényre – nekiálltam gyorsan fogat mosni. Észrevettem, hogy az ujjamon is van valami, hát elkezdtem dörzsölni, de a máknak vélt valami meg sem moccant… …szerencsére, ugyanis nem mák volt,…
Igen, ő parton volt mindig: akkor is, amikor játékos volt, és akkor is, amikor a partvonalon túlról irányította az eseményeket. Most egy nagy sztorizó előtt tisztelegve én is inkább csak mesélek… A családban – az egyszem fradista nagyapámon kívül – mindenki Vasas drukker volt, a legjavából. Kétéves koromban a keresztapám – mindannyiunk között ő volt…
A házban lassan már lépni sem lehet a feszített vásznaktól, pedig a konyha és a nappali egybefüggő, szép nagy teret alkot… Bérelt ház, a falakat nem szögelhetem tele, így csendben nézem, hogy hol a konyha gőze rongálja a képeimet, hol leverik a családtagok… Válaszút elé érkeztem: vagy nem festek többet – vagy meg kell válnom…
Kényelmes tempóban autózva csodálom az őszbe mártott táj pompázatos köntösét. Egyszer csak azt látom, hogy egy hirtelen támadt szellő ezernyi levelétől szabadítja meg az egyik faóriást, amelyek különleges körtáncot járva indulnak a föld felé… Legszívesebben megállnék, hogy kitárt karokkal fogadjam a mélybe hulló táncmenetet, mert évről évre elvarázsol a látvány, de időre kell mennem, így…
Eredetileg egy nyílt levelet akartam írni, de már a megszólításnál elbuktam… Kedves? Na ne! És tisztelni sem igazán tudom, márpedig én őszintén szeretek írni, ezért nincs mögöttem mostanában szerkesztőség… Marad annyi, hogy „Pintér Sándor részére” Azt gondolom, önnek aligha dobbant meg a szíve, amikor rendelkezett arról, hogy mostantól a kismamáknak abortusz előtt a magzatjuk szívdobogását…