A Vadászati világkiállítás a világot ugyan kicsit szűkre szabta (jóformán csak a szomszédos országok voltak jelen), de cserébe mindenféle gondolatoknak bőségesen jutott hely. A többség persze a hetvenmilliárdos költségvetéssel van elfoglalva, egy-egy csoport élteti vagy épp szidja a vadászokat, egy másik nagyobbacska a szervezőket – ezekkel nem is foglalkoznék, épp… Tovább olvasom
Üsd a buzit, megérdemli! – futok bele már sokadjára az elmúlt napokban. Most éppen ők vannak terítéken, mert mindig kell egy ellenségnek lennie. Minden napra, minden órára! Mert akkor lehet őket okolni a rossz életünkért, a boldogtalanságért, minden vélt vagy valós sérelemért… Nem kell magunkba nézni, hogy mit tehetnénk másképp:… Tovább olvasom
Csillogó szemmel figyeltem a korcsolyaversenyek minden pillanatát. Szállni, suhanni a tükörsima jégen a zene ritmusára – lenyűgöző látványt nyújtott, afféle földöntúli csodának tűnt számomra. És abban is volt valami varázslatos, ahogy a nagylányok mesélték, milyen klassz hétvégét töltöttek a Műjégpályán. Még soha nem jártam ott… Már hónapok óta hallgattam anyám… Tovább olvasom
Ránézésre csak egy kislány a sok közül, akinek az arcát festettem egy rendezvényen. Még a nevét sem tudom, akkora volt a ricsaj, hogy nem igazán tudtunk beszélgetni. Egy távoli faluban él, mindegy, hogy merre – sajnos egyre több helyen bukkanhatna fel. Persze: nem ő, hanem sorstársai. Amitől különösen ijesztő volt… Tovább olvasom
– Szia! – köszöntem rá a fiúra, aki mögémparkolva épp kiszállt az autójából. Rám nézett, de szóra sem méltatott, így én is gyorsan túlléptem a dolgon és haladtam tovább az utamon. – Szia! – hallottam hirtelen egy bátortalan hangot, amikor elmentem mellette… Ezek szerint mégis hallotta a köszönésem, de csak… Tovább olvasom
A tikkasztó hőség kábulatából az autók dudálására kaptam fel a fejem. Egy pillanatra megijedtem, mert épp arról jött a hang, amerre az autómat parkoltam le. Elszabadult volna a kézifék? – jutott eszembe rémülten egy pillanatra… Aztán észrevettem a valódi okot, amely a pillanatnyi közlekedési káoszt kialakította: ijedt szemű férfi próbálta… Tovább olvasom
Kisvirág kalandjai ezúttal a pálinkás üveg mellé vezetnek. Felnőttként vicces, szülőként azért hátborzongató történetek egy kislányról, aki csak jó akart lenni. Nem sikerült. Vagy talán mégsem ő volt a rossz? Tovább olvasom
Én csak így hívom: sznobkávé! És sokáig el sem tudtam képzelni, hogy ekkora összeget kiadjak egy kávéért… Csak azért nem mosolyogtam meg másokat, mert a kávé számomra szent dolog, és – ha a 3-4 órás alvásaimhoz hozzáadjuk a száz alatti vérnyomásomat – egyben igazi életcseppeket jelent. Kávé nélkül lehet élni, de… Tovább olvasom
Gondolkodtam, megosszam-e a nyilvánossággal ezt a történetet – de hát: ez az én blogom, az én történetem, és ez annyira én vagyok, hogy simán itt a helye! Azt még “kisgida koromban” megtanultam, hogy az arcfestő felszerelés egyik fontos kelléke az ülőpárna. Valahol az festék-ecset és az ecsettál között helyezkedik el… Tovább olvasom
Gizi néni magányosan éldegél egy körfolyosós ház földszinti lakásában. Ajtaját messziről jelzi a rengeteg növény, amelyeket minden reggel szertartásosan végig locsolgat. Állítólag beszél is hozzájuk, de ez valószínűleg csak pletyka. Talán kicsit bogarasnak tűnik, mégis mindenki szereti, ami érthető: mindig mosolyog, mindenkihez van egy jó szava, és bár már nyugdíjas,… Tovább olvasom