Néha az élet fontos üzenetei a legváratlanabb módon érkeznek meg hozzánk… Én például az imént jóízűen belapátoltam egy nagy adag mákostésztát és – rohanásban vagyok egy rendezvényre – nekiálltam gyorsan fogat mosni. Észrevettem, hogy az ujjamon is van valami, hát elkezdtem dörzsölni, de a máknak vélt valami meg sem moccant… …szerencsére, ugyanis nem mák volt,…
Igen, ő parton volt mindig: akkor is, amikor játékos volt, és akkor is, amikor a partvonalon túlról irányította az eseményeket. Most egy nagy sztorizó előtt tisztelegve én is inkább csak mesélek… A családban – az egyszem fradista nagyapámon kívül – mindenki Vasas drukker volt, a legjavából. Kétéves koromban a keresztapám – mindannyiunk között ő volt…
Kényelmes tempóban autózva csodálom az őszbe mártott táj pompázatos köntösét. Egyszer csak azt látom, hogy egy hirtelen támadt szellő ezernyi levelétől szabadítja meg az egyik faóriást, amelyek különleges körtáncot járva indulnak a föld felé… Legszívesebben megállnék, hogy kitárt karokkal fogadjam a mélybe hulló táncmenetet, mert évről évre elvarázsol a látvány, de időre kell mennem, így…
Húzós nap volt… Nap? Hét! Vagy inkább év… Az egyik barátom pár napja a frászt hozta rám (egy stroke szerzett neki soron kívüli beutalót az intenzívre, de szerencsére már jól van), ami pirossal aláhúzta életem naplójában azt, amit mindig is tudtam: igen, néha meg kell állni! Néha kell idő a töltődésre, a lazulásra… A fejemben…
Eredetileg egy nyílt levelet akartam írni, de már a megszólításnál elbuktam… Kedves? Na ne! És tisztelni sem igazán tudom, márpedig én őszintén szeretek írni, ezért nincs mögöttem mostanában szerkesztőség… Marad annyi, hogy „Pintér Sándor részére” Azt gondolom, önnek aligha dobbant meg a szíve, amikor rendelkezett arról, hogy mostantól a kismamáknak abortusz előtt a magzatjuk szívdobogását…
…képet fest’ni sem tudok! 🙂 De szeretek mindenféle képekben gyönyörködni, hagyni, hogy magukkal ragadjanak, kiszakítva a valóságból, elrepítve messzi tájakra, hajdani időkbe… És szeretek magam is fotózni, festeni mindenféle képeket, amelyekről néha azt remélem, talán valaki másnak is okozhat egy-egy kellemes pillanatot – de valójában sohasem látom őket elég jónak. Még akkor sem, ha azért…
Ez az egyik legszebb közhely (és mint általában a közhelyek: ez is igaz), de csak addig gondolod annak, amíg nem éled meg személyesen lényegét. Akkor egy kicsit új értelmet nyer… Ma a szó klasszikus értelmében voltam úton: túrára indultam. Igaz, azt sem tudtam, hogy pontosan hova, de szerencsére egy olyan rutinos túravezető baráttal, akire tudtam,…
Ha tehetem, minden nap megcsodálom… Gyakran meg is örökítem: lefotózom, olykor megfestem – igen, tudom, „uncsi giccsparádé” sokak számára, csakhogy ez engem kicsit sem érdekel: én szeretem és minden egyes alkalommal csodálattal tölt el! És – ha tehetem – többnyire meg is osztom ezt a csodát. Nem, nem unom még! Lenyűgöző látványa, lehetetlen színekben pompázó…
Sokszor, sok helyen elmondtam – bár így még sosem fogalmaztam meg: én vagyok a legnagyobb liberális, de falra mászok a liberális szemlélettől! Engem a könyvek, versek neveltek, és azt tanították, hogy „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,Ember lenni mindég, minden körülményben.” Hogy Arany János mellé egy kis Hobot is idézzek: ez bizony rohadt nehéz…
Azért ezek mégiscsak szörnyek, legalábbis felnőtt szemmel. De pont ez a kulcsszó: felnőtt szemmel! Vagyis: egy másik szemszögből nézve! Merthogy az mindig van… Ami a gyerek szeméből cuki plüss, az a nagyinak csúf szörnyeteg, a lelkésznek a sátán megnyilvánulása, a kereskedőnek aktuális bevétel, Hollywoodnak potenciális kasszasiker… Egyáltalán: mi az, hogy rossz? Mihez képest? És létezhet-e…